Helyettes Szülők - segítség krízishelyzetben

Egyesületünk a települési önkormányzatokkal kötött ellátási szerződése alapján helyettes szülői gondozást biztosít Budapest II., VI., XI., XIII., XIV., XXI. kerülete számára, valamint Maglódon és Pilisborosjenőn.A segítő hálózat feladata átmeneti időre segítséget nyújtani olyan családok számára, melyben a szülők képesek gyermekeik nevelésére, de néhány napig, hétig vagy hónapokig tartó akadályoztatásuk (pl. betegség, kórházi tartózkodás, lakásprobléma, rendkívüli munkavégzés) miatt nem tudják megoldani gyermekük gondozását és nem számíthatnak hozzátartozóik segítségére sem. Helyettes szülőink készen állnak, hogy az egyesület szakmai vezetése és az érintett települések gyermekjóléti szolgálatai által javasolt esetekben - szerződésben rögzített módon, önkéntesen és az egyesület szakmai támogatása mellett - vállalják a gyermek(ek) előre meghatározott időre szóló gondozását, megelőzve ezzel a súlyosabb problémák kialakulását. A gyermek érdekében fontos, hogy a lehető legkevesebb változást, megrázkódtatást élje át, ne kerüljön ki saját tágabb környezetéből, (óvoda, iskola, barátok). A problémákkal küszködő szülőt erősíti helyzete rendezésében a tudat, hogy gyermeke szerető, biztonságot nyújtó környezetben él a tőle külön töltött idő alatt is, tarthatja vele a kapcsolatot és amint újra képessé válik a nevelésére, azonnal hazaviheti. BŐVEBBEN »